Another Phlebology 2017
Nemzetközi workshop a Kelet-Európai Társaságok és a Balkán Vénás Fórum támogatásával
2017. október 6-7, Budapest





Köszöntő
A Hazai Vénás Fórum és a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság nevében tisztelettel meghívjuk Önt a Phlebológia Másképp elnevezésű rendezvényünkre.
A korábbi siker után, második alkalommal rendezzük meg kongresszusunkat, melynek célja sokkal inkább az új és kevéssé ismert témák tárgyalása, mint a már ismert és bizonyított tények ismételgetése. Tehát teljesen új, vagy még kidolgozás alatt álló, nem minden vonatkozásban igazolt felfedezéseket és méltatlanul háttérbe került ismereteket is szeretnénk megtárgyalni. Esetenként a kevésbé divatos megoldások, támogatás hiányában nem terjedtek el, annak ellenére, hogy a betegek javát szolgálnák.
A phlebológia különböző ágaival kívánunk foglalkozni, és nemcsak klinikusokat hanem kutatókat is megszólaltatunk, a jövendő fejlődés lehetőségeinek megismerése érdekében.
Reméljük a hazai kollégák is félre teszik kötelességeiket és turista ként élvezik majd Budapestet, a világ egyik legszebb fővárosát, amelyik az évtizedek óta folyamatos újjáépítések eredményeként szebb, mint eddig bármikor. Kellemes sétát tehet a Duna parton, a Hősök-terén vagy a Várnegyedben, ennek részeként a Várkert nemrég nyílt meg. Továbbá múzeumokat, a Parlamentet vagy az operaházat is meglátogathatja. Így új ismeretekkel felvértezve egy kis kikapcsolódás után áthangolódva, szívesebben folytatja munkáját.
Reméljük hasznosan és kellemesen tölti idejét Budapesten.
Dr. Bihari Imre
és
a Phlebológia Másképp szervezői
Általános információk
Helyszín
Hotel Mercure Buda, Budapest, Krisztina krt. 41-43. 1013
Tel: 00-36-1-488 8100
Itt lehet a szálloda foglalási nyomtatványt letölteni:
Időpont: 2017. október 6-7.
- október 6. péntek, 10.00 – 19.00
- október 7. szombat 10.00 – 17.00
Regisztráció nyilva:
- október 6. péntek, 10.00 – 18.00
- október 7. szombat 10.00 – 17.00
Konferencia iroda
- Doffek Gábor: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Helyszíni regisztráció lehetséges
- A kiállítási területen felszolgált, a programban szereplő kávé és ebéd, a regisztráció díjában benne van.
Gyakorlati kurzus (Endovascular Varicose Vein Treatment):
A korábbihoz hasonlóan, egyes kiállító cégek támogatásával számos műszer, eszköz és egyéb segédanyag részletes ismertetésére és beteg nélküli kipróbálására nyílik lehetőség. Ultrahang vizsgálati, kis-csoportos bemutatót is tervezünk.
Megnyitó
Október 6. péntek 10.00 – 11.00, Hotel Mercure Buda, Budapest (költség a részvételi díjban).
Bankett (Magyaros est): október 6. péntek, 19.00 – 22.30 (külön fizetendő, a részvételi díj nem tartalmazza)
Kongresszus nyelve
A kongresszus hivatalos nyelve angol. Szimultán tolmácsolás lesz angolról-magyarra.
Felelősség és biztosítás
Sem a szervezők sem a kongresszusi titkárság nem vállal felelősséget esetleges baleseti sérülés, megbetegedés vagy anyagi kár vonatkozásában.
A résztvevőknek javasoljuk utas- és ebészség biztosítás megkötését.
Változtatások
A szervezők fenntartják a jogot a program szükség szerinti változtatására.
Részvételi igazolás
Minden regisztrált résztvevő jelenlétéről igazolást kap.
Akkreditáció
A rendezvény akkreditálása folyamatban van.
Absztrakt beküldés
Kérjük a következő témákban küldjenek összefoglalókat: vénák anatómiája, élet- és kórtana, diagnosztika, epidemiológia, kompressziós kezelés, sclerotherápia, hab- sclerotherápia, visszerek sebészetének különböző módjai: hagyományos sebészi, haemodynamikai, laser, radiofrequenciás, cryo vagy ragasztó; billentyű betegségek és azok megoldása, thrombózis, tromboembolia profilaxis, post-thrombotikus komplikációk és azok kezelése, különböző technikák egyes vénás betegségek megoldására, lymphológia, ulcus cruris, egyebek.
Az előadások 10 percesek.
Absztrakt formátum
- Csak angol nyelvű absztraktokat tudunk elfogadni.
- Az absztraktok tagolása a következő legyen: 1) Background 2) Patients 3) Methods 4) Results 4) Discussion 5) Conclusions
- Részletes absztraktokat kérünk 400 - 600 szó terjedelemben.
- Mód van az absztraktot kiegészítő táblázatok, rajzok, képek és hivatkozások küldésére is.
Az absztraktokat a következő címre kérjük: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Határidő
Az absztraktok beküldésének határideje: 2017. június 15.
Szervező és tudományos bizottságok
A kongresszus elnöke: Dr. Bihari Imre PhD
Helyi szervező és tudományos bizottság:
- Prof. Dr. Gábor MENYHEI PhD
- Dr. György NÁDASY PhD
- Prof. Dr. Zsolt PÉCSVÁRADY PhD
- Dr. István ROZSOS PhD
- Dr. Tamás SÁNDOR PhD
- Dr. Attila SZABÓ PhD
- Dr. Győző SZOLNOKY PhD
- Prof. Dr. Géza TASNÁDI PhD
Nemzetközi Tanácsadó Testület
- Prof. Dr. Peter GLOVICZKI (USA)
- Dr. Attila PUSKAS (Romania)
- Dr. George M SOMJEN (Australia)
- Prof. Dr. Zoltan VÁRADY (Germany)
- Dr. Roberto VÁRNAGY (Venezuela)
Az Another Phlebology Kongresszus előzetes program
Péntek, október 6. |
|||||
8.30 - 9.55 | Gyakorlati kurzus (ultrahang, Biolitec lézer, Medtronic RF és ragasztó), külön regisztrációhoz kötött | ||||
10.00 - 10.50 |
Megnyitó (Üléselnökök: I. Bihari, T. Sándor) |
||||
10.00 - 10.05 | 1.0 - 1 | Mit jelent az, hogy phlebológia másképp? I. Bihari (Hungary) | |||
10.05 - 10.15 | 1.0 - 2 | Magyar phlebológia története. T. Sándor (Hungary) | |||
10.15 - 10.25 | 1.0 - 3 | Tisztelebeli előadás: Hagyományos visszérműtéttől a minisebészetig. Z. Várady (Germany) | |||
10.25 - 10.35 | 1.0 - 4 | Tiszteletbeli előadás: Magyar érmalformáció kezelés története. G. Tasnádi (Hungary) | |||
10.35 - 10.40 | 1.0 - 5 | Történelmi helyek a konferncia hotel körül. I. Bihari (Hungary) | |||
10.40 - 10.45 | 1.0 - 6 | A Balkan Vénás Forum köszöntője. A. Giannoukas (Greece) | |||
10.45 - 10.50 | 1.0 - 7 | Legjobb Publikáécióért-díj Puskás Attila részére | |||
10.50 - 11.05 |
Kávészünet |
||||
11.05 - 12.30 |
Sebészi módszerek a varicositas kezelésére (Üléselnökök: Z. Várady, A. Puskás) |
||||
11.05 - 11.13 | 2.0 - 1 | A CVI biológiájának és haemodynamikájának új szemlélete. E. Kolossváry (Hungary) | |||
11.13 - 11.21 | 2.0 - 2 | CHIVA stratégia - az ulcus cruris varicosum haemodynamikai kezelése. Egyetlen centrum prospektív tanulmánya. A. Puskás (Romania) | |||
11.21 . 11.29 | 2.0 - 3 | Giacomini vénában előforduló anterograd áramlás gyakorisága és szerepe a vénás betegség kifejlődésében. D. Roshukovszkij (Russia) | |||
11.29 - 11.37 | 2.0 - 4 | Insufficiens comb-közép perforans véna kezelés rendezi a saphena elégtelenséget. D. Roshukovszkij (Russia) | |||
11.37 - 11.45 | 2.0 - 5 | Tapasztalatok Flebogrif alkalmazásával - 12 hónapos követés. T. Zubilewicz (Poland) | |||
11.45 - 11.53 | 2.0 - 6 | Seprűerek mikrosebészete. Z. Várady (Germany) | |||
11.53 - 12.01 | 2.0 - 7 | UH vezérelt tunnel anesztézia phlebectomia során. O. Riabinska (Ukraine) | |||
12.01 - 12.09 | 2.0 - 8 | Visszér eltávolítás fogazott késsel. I. Bihari (Hungary) | |||
12.09 - 12.30 | Megbeszélés | ||||
12.30 -13.30 |
Ebédszünet |
||||
13.30 - 14.50 |
Ulcus cruris (Üléselnökok: G. Menyhei, O. Shymechko) |
||||
13.30 - 13.38 | 3.0 - 1 | Ulcus cruris sikeres kombinált kezelése. É. Szabó (Hungary) | |||
13.38 - 13.46 | 3.0 - 2 | Két fókuszú kompressziós kötés. C. Sanchez (Spain) | |||
13.46 - 13.54 | 3.0 - 3 | Biofilm és ulcus kezelés. Z. Kökény (Hungary) | |||
13.54 - 14.02 | 3.0 - 4 | Vénás fekély hab-scleroterápiája. P. Gavrin (Belarus) | |||
14.02 - 14.10 | 3.0 - 5 | Posttrombotikus ulcus lézer-műtét utáni kiújulása. O. Shymechko (Ukraine) | |||
14.10 - 14.18 | 3.0 - 6 | Rádiófrekvenciás abláció vénás ulcus esetén. G. Menyhei (Hungary) | |||
14.18 - 14.26 | 3.0 - 7 | Kaposi's sarcoma: immun hiányos betegek lymphoedemája és sebei. J. Delic. (Serbia) | |||
14.26 - 14.34 | 3.0 - 8 | A vénás ulcus kialakulásának új teóriája. Előzetes közlemény. F. V. Rasgado (Mexico) | |||
14.34 - 14.50 | Megbeszélés | ||||
14.50 - 15.05 |
Kávészünet |
||||
15.05 - 16.45 |
Malformáció és lymphoedema kezelés (Üléselnökök: P. L. Antignani, J. Daróczy, L. Chernukha) |
||||
15.05 - 15.13 | 4.0 - 1 | Érbetegségek és malformációk scleroterápiás kezelése. J. A. Serralde (Mexico) | |||
15.13 - 15.21 | 4.0 - 2 | Hogyan sclerotizáljuk a vénás malformációkat? P.L. Antignani (Italy) | |||
Kiemelt előadás | 15.21 - 15.33 | 4.0 - 3 | Congenitális ér malformációk: a diagnózis és kezelés fő vonalai. L.M. Chernukha (Ukraine) | ||
Kiemelt előadás | 15.33 - 15.45 | 4.0 - 4 | A CVI során előforduló krónikus lymphoedema mikrocirkulációs rendellenességei. J. Daróczy (Hungary) | ||
15.45 - 15.53 | 4.0 - 5 | AV mikro-shuntök jelentősége a varicositas kialakulásában és kiújulásában. I. Bihari (Hungary) | |||
15.53 - 16.01 | 4.0 - 6 | Mozgáskorlátozottak lymphoedema kezelése. M. Tessari (Italy) | |||
16.01 - 16.09 | 4.0 - 7 | Visszérműtét utáni lymphoedema. Gy. Szolnoky (Hungary) | |||
Kiemelt előadás | 16.09 - 16.21 | 4.0 - 8 | Súlyos lymphoedemás betegek kezelése. L.M. Chernukha (Ukraine) | ||
16.21 - 16.29 | 4.0 - 9 | Lipoedemás beteg megfordult bal szívkamrai rotációja. Gy. Szolnoky (Hungary) | |||
16.29 - 16.45 | Megbeszélés | ||||
16.45 - 17.00 |
Kávészünet |
||||
17.00 - 18.30 |
Endovénás varix sebészet (Üléselnök: R. Milleret, A. Flor) |
||||
Kiemelt előadás | 17.00 - 17.12 | 5.0 - 1 | Az endovénás rádiófrekvenciás abláció, a lézeres visszérműtét, a hab-scleroterápia és a sebészi stripping összehasonlítása, v. saphena magna varicositas esetén. Kiterjesztett 5 éves követéses vizsgálat. L. Rasmussen (Denmark) | ||
17.12 - 17.20 | 5.0 - 2 | Térdhajlati perforans vénák termo-ablációja. R. Milleret (France) | |||
17.20 - 17.28 | 5.0 - 3 | Endovénás lézer ablációval szerzett 10 éves tapasztalat. J. Kalemba. (Poland) | |||
17.28 - 17.36 | 5.0 - 4 | A v. saphena magna kombinált hő és kémiai ablációja. A. Anastasov. (Bulgaria) | |||
7.36 - 17.44 | 5.0 - 5 | Mennyi energia szükséges a véna ablációjához? (Endovénás lézer abláció energia szükségletét vizsgáló tanulmány). M.A. Parikov (Russia) | |||
Kiemelt előadás | 17.44 - 17-56 | 5.0 - 6 | Kéz és alkar nemkívánt vénái: a kezelés lehetőségei A. Flor (Austria) | ||
17.56 - 18.04 | 5.0 - 7 | Alsó végtagi vénák enovénás ablációja: legyünk még radikálisabbak vagy inkább kevésbé? A. Flor (Austria) | |||
18.04 - 18.12 | 5.0 - 8 | Véna kezelés EVRF monopolaris radiofrekvenciás eszközzel - 5 éves követés eredményei. A. Szabo (Hungary) | |||
18.12 - 18.30 | Megbeszélés | ||||
19.30 - 22.30 |
Bankett, Magyaros est (a regisztrációs díj nem tartalmazza) |
||||
Szombat, október 7. |
|||||
9.00 - 10.40 |
Folyadék és hab-scleroterápia (Üléselnökök: M. Patel, J. L. Gillet) |
||||
Kiemelt előadás | 9.00 - 9.12 | 6.0 - 1 | Ultrahang vezérelt hab-scleroterápia, mint a felületes vénás reflux kezelésére alalmazott egyetlen módszer. M. Patel (India) | ||
9.12 - 9.20; | 6.0 - 2 | Ultrahang irányított scleroterápia, mint a kezelés kiegészítője. J. A. Serralde (Mexico) | |||
9.20 - 9.28 | 6.0 - 3 | Hab-scleroterápia fejlődése gyakorlatunkban. I. Rozsos (Hungary) | |||
9.28 - 9.36 | 6.0 - 4 | V. saphena magna ultrahang irányított hab-scleroterápiája utáni kis átmérőjű recanalizáció: egy és két éves követési eredmények. J.L. Gillet (France) | |||
9.36 - 9.44 | 6.0 - 5 | Alvadék eltávolítás öblítéssel. I. Bihari (Hungary) | |||
Kiemelt előadás | 9.44 - 9.56 | 6.0 - 6 | Biomatrix sclerotizáló hab: azonos vagy jobb, mint a hő hatáson alapuló műtétek? Ch. Ragg (Germany) | ||
Kiemelt előadás | 9.56 - 10.08 | 6.0 - 7 | Scleroterápia utáni kompressziós film pólya. Ch. Ragg (Germany) | ||
Kiemelt előadás | 10.08 - 10.20 | 6.0 - 8 | Hab scleroterápia szövődményei. J.L. Gillet (France) | ||
10.20 - 10.40 | Megbeszélés | ||||
10.45 - 11.00 |
Kávészünet |
||||
11.00 - 12.50 |
Balkan Vénás Forum továbbképző ülése (Kezelési lehetőségek a 21. század hajnalán) |
||||
Üléselnökök: A. Giannoukas, M. Kurtoglu |
|||||
11.00 - 11.10 | 7.0 - 1 | Varicosus vénák kezelése kryostrippinggel. S. Olariu (Romania) | |||
11.10 - 11.20 | 7.0 - 2 | Varicosus vénák endovascularási kezelése gőzzel. I. Droc (Romania) | |||
11.20 - 11.30 | 7.0 - 3 | Varicosus vénák kezelése cyanoacrylate ragasztóval. K. Bozkurt (Turkey) | |||
11.30 - 11.40 | 7.0 - 4 | Varicosus vénák kezelése Clariveinnel. T.P. Rucigay (Serbia) | |||
11.40 - 11.50 | 7.0 - 5 | Még mindig szükség van a hagyományos visszérműtétre nagyon nagy és szövődményes varicositasok esetén. S. Xhepa (Albania) | |||
11.50 - 12.00 | 7.0 - 6 | Arteriovenosus malformációk és haemangiomák scleroterápiája. E. Goranova (Bulgaria) | |||
12.00 - 12.10 | 7.0 - 7 | Felületes vénás trombózis közepes dózisú Tinzaparin kezelése: retrospektív multicentrikus tanulmány eredményei (SeVEN study). Ch. Karathanos (Greece) | |||
12.10 - 12.20 | 7.0 - 8 | Ilıo-femoralıs véna trombózıs : antıcoagulálás vagy pharmacomechanıkus thrombolízıs. M. Kurtoglu (Turkey) | |||
Kiemelt előadás | 12.20 - 12.35 | 7.0 - 9 | DOACs - előnyök és hátrányok, és a LMWH helye a jelenlegi klinikai gyakorlatban. A. Giannoukas (Greece) | ||
12.35 - 12.50 | Megbeszélés | ||||
12.50 - 14.00 |
Ebédszünet |
||||
13.00 - 13.30 |
Medtronic Lunch Szimpózium |
||||
13.00 - 13.10 | Closure Fast rádiófrekveinciás törzsvéna kezelés. E. Thier-Jung (Germany) | ||||
13.10 - 13.20 | VenaSeal műtét magyar tapasztalatai. Szabó A. (Hungary) | ||||
13.20 - 13.30 | Háttérbe fogják szorítani a nem termikus kezelések a hő hatáson alapulókat? Zernovicky F. (Szlovákia) | ||||
14.00 - 16.00 |
Vénás trombózis (Üléselenökök: P. Zamboni, Zs. Pécsvárady) |
||||
Kiemelt előadás | 14.00 - 14.12 | 8.0 - 1 | Direkt oralis anticoagulánsok (DOACs) M. Patel (India) | ||
Kiemelt előadás | 14.12 - 14.24 | 8.0 - 2 | NOACS. Zs. Pécsvárady (Hungary) | ||
Kiemelt előadás | 14.24 - 14.36 | 8.0 - 3 | Melyek az új oralis antikoagulánsok (noacs) előnyei és hátrányai a klinikai gyakorlatban? P.L. Antignani (Italy) | ||
14.36 - 14.44 | 8.0 - 4 | Utazási trombózis. Jelen helyzet. T. Sándor (Hungary) | |||
14.44 - 14.52 | 8.0 - 5 | A D-dimer test értéke felületes vénás trombózis esetén. F. Bzovii (Moldova) | |||
Kiemelt előadás | 14.52 - 15.04 | 8.0 - 6 | Vénás TOS: klinikai megjelenés, diagnosztikus lépések és műtéti kezelés.. P. Dollinger (Germany) | ||
15.04 - 15.12 | 8.0 - 7 | May-Thurner szindroma, multidisciplináris kezelés. J. A. Serralde (Mexico) | |||
15.12 - 15.20 | 8.0 - 8 | Varicosus vénák eltávolítása mélyvéna elzáródás esetében. I. Bihari (Hungary) | |||
Kiemelt előadás | 15.20 - 15.32 | 8.0 - 9 | CHIVA műtét a bizonyítékokon alapuló orvoslástól a modern technologiákig. P. Zamboni (Italy) | ||
Kiemelt előadás | 15.32 - 15.44 | 8.0 - 10 | Kronikus cerebrospinalis vénás elégtelenség. Jelen bizonyítékok. P. Zamboni (Italy) | ||
EXTRA | 8.0 - 11 | Krónikus iliocalvalis occlusio endovascularis kezelése. N. Kolev (Bulgária) | |||
15.44 - 16.00 | Megbeszélés | ||||
16.00 - 16.15 |
Kávészünet |
||||
16.15 - 17.45 |
Varicosus vénák lézer sebészete (Üléselnökök: I. Bihari, M.A. Parikov) |
||||
Kiemelt előadás | 16.15 - 16.27 | 9.0 - 1 | Lézeres crossectomia. 10 éves tapasztalat. I. Bihari (Hungary) | ||
16.27 - 16.35 | 9.0 - 2 | Prospektív nem komparatív tanulmány a 2 cm-nél tágabb v. saphena magna endovénás lézer ablációjával. D.A. Borsuk (Russia) | |||
16.35 - 16.43 | 9.0 - 3 | Periorbitális véna kezelés Nd:Yag hosszú pulzusú lézerrel. M.A. Parikov (Russia) | |||
16.43 - 16.51 | 9.0 - 4 | Mi van, ha csak lézerrel operálunk? O. Pozniakova (Belarus) | |||
16.51 - 16.59 | 9.0 - 5 | Radiál szál karbonizáció 1470 nm-es és 970 nm-es endovénás lézer kezelés után. D. Rosukhovski (Russia) | |||
16.59 - 17.07 | 9.0 - 6 | Rádiófrekvenciás és lézer műtét varicophlebitisben. S. Shuchukin (Ukraine) | |||
17.07 - 17.15 | 9.0 - 7 | Primer varicositas endovénás lézer műtéte 1470 nm-es lézerrel és lineáris, valamint 360°-os szállal. G. A. Peralta (Mexico) | |||
Kiemelt előadás | 17.15 - 17.27 | 9.0 - 8 | A krónikus vénás betegségek sebészi kezelésének új módszertani levelei. G. Menyhei (Hungary) | ||
17.27 - 17.45 | Megbeszélés | ||||
17.45 - 18.00 |
Zárszó |
||||
17.45 - 18.00 | 10.0 - 1 | A 21. századi phlebológia megválaszolatlan kérdései. R. Milleret (France) | |||
Bankett
A bankett pénteken esete kerül megrendezésre (október 6, 19.00 - 22.30), ennek ára külön fizetendő, nincs benne a regisztrációs díjban.
A bankett pénteken esete kerül megrendezésre (október 6, 19.00 - 22.30), ennek ára külön fizetendő, nincs benne a regisztrációs díjban.
Ez egy hagyományos magyaros vacsorából, borkóstolásból, cigány zenéből és néptánc bemutatóból áll. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, az étterem udvarán kerül megrendezésre.
Információk
Weblap:
Tudományos titkárság:
- Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adminisztratív titkárság:
- Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kiállítók és sponsorok
Rövidesen feltöltésre kerül, addigis személyes megbeszélésre mód van.
Hotel Mercure Buda
Tel: 00-36-1-488 8100
Szállodai szoba foglalási űrlap itt letölthető: